joomla template

Meghívó szövegei

 

MEGHÍVÓ SZÖVEGEI

1.
Éva és Zsombor

Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk vadházasságunknak és
2010. szeptember 12-től már hivatalos formában is összetatozunk.

Ezúton meghívunk - csatolt részeiddel együtt – hogy szem- és fültanúja légy
16 órakor a polgári (Szeged, Széchenyi tér), majd
17 órakor a katolikus esketésen az újszegedi templomban.

Ezt követően féktelen mulatozásba kezdünk a kerti birtokunkon.
A megjelenés kötelező!
(Ezért táviratcím nincs. Addig is elérhetsz minket telefonon:......)

***

2.
Kinga és Ádám

együtt hajózik az élet tengerén...
Szeretettel meghívják Önt és becses családját
2010. január 7-én 15 órára a szegedi hajóállomásra (rakpart),
ahonnan a násznéppel és az anyakönyvvezetővel együtt
eloldják a Szerelem nevű hajó kötelékeit!

Addig is telefonon elértek ….....számon.

***

3.
Alina és Urbán

Még néhány nap...
és 2010. február 7-én örök hűséget esküszünk egymásnak.
E számunkra oly fontos esemény boldog pillanatait szeretnénk megosztani
rokonainkkal és barátainkkal, ezért sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját
16 órakor a szegedi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében
és 17 órakor a ...kápolnában tartandó esküvőre,
valamint az azt követő ünnepi vacsorára a … étterembe.

Részvételi szándékáról visszajelzést kérünk a.... számon.

***
4.
Erzsébet és Gábor
örömmel értesíti, hogy
2010. május 24-én 17 órakor házasságot kötünk a … kastélyban.
Szeretettel várjuk az esküvőre és az azt követő vigasságra.
Vendégfogadás 16 órától.

***

5.
Erika és Ármin

Hódolva a hagyományoknak és eleget téve az előzetes várakozásoknak
2010.augusztus 15-én 16 órakor összeházasodunk a vásárhelyi anyakönyvvezető előtt,
majd 17 órakor a... templomban.
Ebből az alkalomból szeretettel meghívjuk Önöket esküvőnkre és
az ünnepi vacsorára a... tanyára.

Visszajelzést az alábbi... telefonszámra kérünk.

***

6.
Közhírré tétetik, hogy
nagyságos Felícia kisasszony és tekintetes András úr
az Úr 2010. esztendejének február havának18. napján
17 órakor a visegrádi református templomban
örök hűséget fogadnak egymásnak.
Örömükre szolgálna, ha jelenlétével megtisztelné díszes ceremóniájukat.

***

7.
Boglárka és Miklós
Szeretettel meghívjuk Önt és kedve családját
2010. március 8-án 16 órakor
a szegedi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termébe
és 17 órakor a római katolikus templomban
tartandó esküvőnkre, majd az azt követő vacsorára a ... Hotelbe.

Telefonszám

***

8.
Piroska és Ferenc

Miután meggyőződtünk arról, hogy nekünk együtt a legjobb,
a sikeres folytatás érdekében 2010. április 28-án összeházasodunk.
Reméljük velünk osztozol e nagy nap izgalmaiban és megtisztelsz minket
jelenléteddel a ceremónián, majd az azt követő dínomdánomon.

Program:
Vendégfogatás 16 órától a lányos háznál
Polgári esküvő 17.30-kor a szegedi Városháza dísztermében
Templomi esküvő a Szent Erzsébet – templomban.

Visszajelzést kérünk a … számra.

***

9.
Krisztina és Jenő

Úgy döntöttünk, hogy együtt kerekezünk tovább az élet rögös útjain
és 2010. március 9-én házasságot kötünk.
Szeretettel várunk 18 órára a … templomba, majd
az ezt követő mulatozásra a … Szállóba.

Megjelenés: a ruha mindegy (azért kicsit alkalmi legyen), a bicikli fontos!
Akadály felmerülése esetén segítünk, hívj  .... számon.

***

10.
Heves Ferenc és neje, Ági                                       Nagy Géza és neje, Márta

szeretettel meghívja Önt és kedves családját gyermekeik,
Katalin és Zoltán
2010. június 11-én 17 óra 30 perckor
a szegedi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében
tartandó esküvőjére,
majd az azt követő ünnepi vacsorára.
Vendégvárás 16 órától a … étteremben.

Táviratcím és telefonszám …

***

11.
Bianka és Gábor

Örömmel értesítjük önt és kedves családját, hogy
örök hűséget esküszünk egymásnak,
ezért szeretettel várjuk
2010. szeptember 27-én 17 órakor a szegedi Polgármesteri Hivatalban,
majd az azt követő római katolikus templomban tartandó eskütételünkre.

Telefonon utolérnek bennünket a … számon.

***

12.
Zsuzsanna és Péter

Elérkezett végre a napja, hogy összekössük életünket,
hiszem már oly régen megtaláltuk az igazit.
Örömmel tudatjuk tehát minden kedves rokonunkkal és barátunkkal, hogy
2010. október 15-én házasságot kötünk.

Kérjük tiszteljenek meg bennünket jelenlétükkel,
hogy együtt élhessük meg ezt a felejthetetlen napot!
Egyházi esketésre 17 órakor gyűlünk egybe a … templomban,
a polgári szertartásra 18 órakor kerül sor a … étterem kertjében.

Telefonszám …

***

13.
Viola és Olivér

Tudjuk, hogy sok férfit és nőt taszítunk ezzel a kétségbeesésbe,
de úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk.

E jeles esemény 2010 július 19-én lesz  17 órakor a szegedi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, majd
18 órakor a … templomban.

Szeretettel várunk benneteket az esküvőre és az ezt követő  vacsorára!

Táviratcím …

***
14.
Gabi és Kristóf

Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk az
„én sose adom be a derekamat” című fejezetnek és
2010 február 9-én önként és dalolva összekötjük életünket.

Ezúton meghívunk Téged és a családodat, hogy
legyetek szem-és fültanúja ennek a nem mindennapi  eseménynek.
Egyházi esküvőnket a … kápolnában tartjuk 15 órakor, majd
16.órakor az anyakönyvvezető előtt mondjuk ki a boldogító igent.

Ezt követően féktelen mulatozásba kezdünk és számítunk ebben is rátok.

Telefonon utol tudtok érni a … számon.

***

15.
Vivien és Vilmos

örömmel tudatja, hogy felbuzdulva példátokon,
mi is kedvet kaptunk
a házasság édes örömét kipróbálni,
Így meghívunk benneteket
2010 szeptember 21-én 16 órára
a szegedi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termébe, majd
17 órakor a ...templomban tartandó eskünkre.

Jó szokáshoz híven a szertartás után fergeteges szórakozásba kezdünk,
melyen szintén számítunk rátok.

Elérhetőségeink a … számon.

***

16.
Dóra és István

Örömmel tudatja, hogy 2010  évének 4. havában 28-án
16 órakor a Városháza díszes termében, majd
17 órakor a templomban kimondjuk a boldogító igent.

Szeretnénk, hogy  velünk ünnepeljétek e világraszóló eseményt, majd
az ezt követő úri falatozást.

***

17.
Petra és Gergő

Vannak olyan pillanatok, amikor arra gondolunk
bárcsak az egész világ osztozna az örömünkben.
Mi ennél azért szűkebb körre gondoltunk...

2010. május 7-én 17 órától várunk benneteket és családotokat
a szegedi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, majd
18 órától az alsóvárosi Mátyás templomban tartandó eskütételünkre.

A vacsora illedelmes elfogyasztására 19 órától kerül sor az … étteremben, majd
együtt táncoljuk végig az éjszakát.

Másnap délelőtt morzsaparti az  … étteremben.

Telefonos visszajelzést kérünk az alábbi … számra.

***

18.
Kira, mint gyűrűs menyasszony és Kristóf, mint boldog vőlegény
örömmel tudatjuk, hogy
2010 augusztus 11-én 15 órakor a Polgármesteri Hivatalban, majd
16 órakor a kápolnában örök hűséget fogadunk egymásnak.

Szeretnénk ha megtisztelnél bennünket a jelenlétetekkel, majd
közös életünk első óráit velünk töltenétek a … étteremben.

Telefonszám …

***

19.
Egyben kelünk? Egybekelünk!
Gyere velünk! Ünnepelünk!

Fanni és László
2010 szeptember 3-án örök hűséget fogadna egymásnak és tanúik előtt,
11 órakor a … kápolnában, majd
12 órakor a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében.

Az esküvői ebédet veletek és családotokkal szeretnénk eltölteni.
Vendégfogadás 10 órától a lányos háznál.

***

20.
Eszter sokáig kereste a párját, de úgy tűnik nem árul petrezselymet többé!
Béla komoly ígéretet tett, hogy egy életen át párja lesz!

Ha ezt mindeni megtudja, hetedhét országra szóló vigasságot csapnak .

A vigasság a szegedi házasságkötő teremben zajlik 15 órakor (csendet kérünk),
majd 16 órakor a templomban esküszünk örök hűséget egymásnak.
17 órától a vendéglő oldalát rúgjuk ki mulatozásunk közben.

Ha szeretnél részt venni ebben, várunk 13 órakor a lányos háznál.

Telefonszám …

***

21.
A király legkisebb lányának Emmának kezét Imre lovag nyerte el.
Kézfogójukra a násznép messze földről érkeztek.

Ezúton várjuk Önt és becse családját
az Úr 2010 évének október havának 12. napján, hogy
legyenek tanúik e neves eseménynek., melyen megpecsételjük szerelmünket.
17 órakor az anyakönyvvezető előtt, majd
18 órakor a kápolnában töltjük el az eskü pillanatait.

Ezt követően kezdődhet a két napig tartó vigasság a … várban.

Visszajelzést kérünk a ... telefonszámra.

***

22.
Itt van, eljött végre a nagy nap
mikor szív a szívnek örök hűséget fogad.

Legyenek hát tanúi
 Olgi és Tibi
eskütételének.

Polgári szertatás 15 órakor
Egyházi szertartás 16 órakor
Vacsora és mulatozás 17 órától

***
23.
Szeretettel küldjük meghívóinkat
szerte az országban, hogy legyetek részesei

Ibolya ás Tamás
esküvőjének

16 órakor a Polgármesteri Hivatalban,
17 órakor a kápolnában, majd
az ezt követő vacsorán.

Szeretettel várunk téged és a családodat.

Telefonszám …

***

24.
Összeesküvés alapos gyanúja miatt Ivett és Mihály ügyében
a címzetteket a szegedi Polgármesteri Hivatalba
2010 év szeptember hó 4 napján 16 órára kitűzött vallomástételre,
17 órára a katolikus templomba eskütételre
és az azt követő vacsorára megidézem.

Figyelmeztetem, ha az idézés ellenére nem jelenik meg és ezt
alapos okkal előzetesen nem menti ki, vagy engedély nélkül távozik,
illetőleg önhibájából olyan állapotban jelenik meg,
hogy nem tud mélyen hallgatni, a család az elvezetését rendelheti el.
Ha a határnapot önhibáján kívül mulasztotta el,
a határnappal szemben 8 napon belül rajongó, kárörvendő és részvétleveleket
terjeszthet elő .

***

25.
Éva és Péter

Örömmel értesítjük, hogy minden bátorságunkat összeszedve,
2010 március 29-én házasságot kütünk.

Szeretnénk, ha osztoznának  e nap örömeiben,
ezért szeretettel várjuk 17 órakor a kápolnában
és 18 órakor az anyakönyvvezetőnél,
valamint az azt követő ünnepi vacsorára.

26.
Magdolna és Frigyes

A mai napon úgy érezzük, hogy gazdagabbak leszünk egy kicsit.
Szeretnénk ha ti is részt vennétek ezen örömünkben.
Úgy gondoltuk, hogy ma örökre lehorgonyzunk egymás mellé és házasságot kötünk.

Ezért meghívunk benneteket  17 órakor a szegedi házasságkötő teremében,
majd 18 órakor a templomban tartandó eskütételre és az ezt
követő ünnepi vacsorára.

***

27.
Flóra és Csongor
Szeretnénk értesíteni benneteket, kik e meghívót kezetekbe veszitek,
hogy a nagy világban bolyongó két magányos szív végre egymásra talált.
Az út, mely idáig vezetett rögös volt,
de kitartásunk gyümölcseként megházasodunk.
E számunkra oly fontos esemény boldog pillanatait
szeretnénk veletek megosztani.

Szeretettel várunk
2010 május 19-én 15 órakor a szegedi Polgármesteri Hivatal
házasságkötő termében, majd
16 órakor a katolikus templomban és az ezt követő vacsorára.

***